2025 májusában megint Szegedre figyel a magyar nyelvű színháztudományos közösség: a III. Eötvözet SZITU színháztudományi konferenciát három nap alatt két helyszínen, ötvennél több hazai, illetve a határon túli magyarlakta területekről érkező előadóval rendezik meg.
2025. május 28-30. között a Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégiumában rendezik meg a III. Eötvözet SZITU színháztudományi konferenciát. A szervezők biztosak benne, hogy a rendezvény Szeged kulturális és tudományos életének újabb meghatározó eseménye lesz.
Röviden az előzményekről: a SZITU KONF – Színháztudományi Konferencia első rendezvénye 2016 novemberében zajlott Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös József Collegiumában. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy egyedülálló módon már az alapszakos képzéstől lehetőséget biztosítson a színháztudománnyal elhivatottan foglalkozó hallgatóknak kutatási eredményeik bemutatására. A Collegium támogatásának jóvoltából a 2016-2019 között zajló sorozat hatvanhat előadásából öt lektorált, nyomtatva és online elérhető tanulmánykötet született. A konferencián szekcióelnökökként közreműködtek, illetve a tanulmányok lektorálási folyamatában részt vettek a hazai színháztudomány jeles kutatói.
2023-ban a konferencia megújult: akkor a szegedi SZTE Eötvös Loránd Kollégium, 2024-ben az ELTE Eötvös József Collegiuma kínált helyszínt. 2025-ben újra Szeged az Eötvözet SZITU színháztudományi konferencia házigazdája. Az elnevezés két, a kutatás iránt érdeklődő fiatalok körében ismert márkanevet kapcsol össze: a szegedi és a budapesti „Eötvös” közös, évtizedes vállalása az „Eötvözet” konferencia megszervezése és az ott elhangzó tanulmányok publikálása.
A konferencia szervezői Dr. Doma Petra, a korábbi SZITU konferenciák felelőse, a Károli Gáspár Református Egyetem Japanológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, illetve Dr. Jászay Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa.
A felhívásra egyetemi hallgatók mellett gyakorló kutatók is jelentkeztek. Nagy öröm, hogy minden képzési szintről lesznek résztvevők alapszakos hallgatótól egyetemi tanárig bezárólag, de gyakorló színházi szakembereket is találunk az előadók sorában. A szervezők bíznak benne, hogy a konferencia az érdemi párbeszéd helyszínévé tud válni.
Az Eötvözet SZITU előadói között szegedi, budapesti, pécsi, debreceni, kaposvári, kolozsvári, pozsonyi, temesvári és marosvásárhelyi hallgatókat és kutatókat is találunk. A témák rendkívül változatosak: hazai és külföldi színháztörténeti esettanulmányoktól a kortárs színház elméletorientált megközelítéséig terjed a skála, melyen többek között a bábszínházzal, az angol reneszánsszal, a részvételi színházzal, a keleti színházi gondolkodással, vagy a színház és a zene kapcsolatával foglalkozó előadások is helyet kaptak.
Az ELTE Eötvös József Collegium, az SZTE Eötvös Loránd Kollégium és az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék közös szervezésében megvalósuló konferencia a szegedi Eötvös Loránd Kollégium nagytermében (Tisza Lajos körút 103.) zajlik, május 29-én a szomszédos Irinyi épület földszint 1-es termében lesz a párhuzamos szekció. A helyszíneken minden érdeklődőt szeretettel várunk, előzetes regisztráció nincs.
A konferenciáról további információ kérhető Jászay Tamástól a jaszaytamas@gmail.com címen.