Örömmel adunk hírt róla, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában igen szép eredményt értek el hallgatóink. Az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéket idén négy hallgató képviselte munkájával, különféle, a dolgozatok témája, módszere alapján megállapított tagozatokban.
Bálint Zsófia, magyar, dráma- és színházismeret osztatlan tanárszak 5. évfolyamos hallgatója a Színháztudomány tagozaton mutatta be Az emberi test és a báb kapcsolata – variációk a bábra című dolgozatát, melynek témavezetői Dr. Kérchy Vera és Dr. Jászay Tamás voltak. Bálint Zsófia tanulmányával és előadásával I. helyezést ért el a tagozat versenyén.
Borbíró Bíborka, magyar, német nemzetiségi osztatlan tanárszak, 5. évfolyamos hallgató a Gyermek- és ifjúsági irodalom tagozaton mutatta be Az objektum magánya (?). Értelmezési lehetőségek Kollár Árpád Milyen madár című verseskötetében című dolgozatát, melynek témavezetője Dr. Tóth Ákos volt. Borbíró Bíborka tanulmányával és előadásával I. helyezést ért el a tagozat versenyén.
Bálint Zsófia dolgozatának rezüméje:
„„Hogyan jelení
thetik meg az emberek a már nem emberit, de még nem teljesen embertelent?” – kérdezi Darida Veronika A dehumanizáció színpadai című tanulmányának előszavában. Kérdése összegzi kutatásom fő megfigyelési szempontját: dolgozatom célja annak megmutatása, hogy kortárs magyar színházi előadásokban az emberi test és a báb közös szerepeltetése milyen elemzési szempontokat villant fel, hogyan értelmezi újra egymás szerepét az élő és élettelen test. Az előadásokban a báb különféle variációkban jelenik meg, kezdve a báb és az ember összekapcsolt létezésétől egészen addig, amíg az élő test az „elbábosodás” technikája által próbálja magát élettelenné tenni. A test bábbá válásának lehetőségeit az emberbáb fogalom keretében elemzem, amelyet kétféle értelmezésben definiálok. Egyrészt, emberbábnak tekintem azokat az ábrázolásokat, amelyekben a színész mozdulatai által próbálja testét elbábosítani, másrészt az olyan előadásokat, amikor az élő és élettelen test összeolvadása által egy hibrid lény jelenik meg a színpadon. A kortárs magyar színházat folyamatosan foglalkoztatja a báb és az ember határainak, különbségeinek vagy éppen összemoshatóságának kérdése. Ezeket a kérdéseket a kortárs tánc- és mozgásszínház ugyanúgy felveti, ezért elemzésemben is vegyesen használtam alapvetően prózaszínházi (Jeles András: A boldog herceg) és táncszínházi (Gergye Krisztián: Kokoschka babája, Ladányi Andrea: Alaine – Ideje a meghalásnak, BL) produkciókat. Kutatásom célja annak megmutatása, hogy az előadások hogyan értelmezhetőek különféle bábelméleti teóriák, illetve a poszthumán színházelmélet keretében. Az értelmezésekhez Kleist A marionettszínházról című szövegének különböző olvasataihoz (klasszicista – komoly, romantikus – ironikus) kapcsolódó tanulmányokat használom. A bábelőadások poszthumán olvasata esetében Darida Veronika poszthumán színházról (elsősorban az állat színpadi megjelenéséről) szóló szövegeit, illetve a robot/androidszínház magyar nyelvű szakirodalmának főbb jellemzőit vonatkoztatom rá a báb megjelenésére az előadásokban. Az emberbáb kétféle értelmezését Gilles Deleuze és Félix Guattari leendés (az emberi test elbábosításánál), illetve Donna J. Haraway kiborg (az emberbáb hibrid ábrázolásainál) fogalmának keretei között elemzem.”
Borbíró Bíborka dolgozatának rezüméje:
„Dolgozatomban Kollár Árpád Milyen madár című verseskötetével foglalkozom, azt vizsgálom, hogyan viszonyul a lírai én saját környezetéhez. Meglátásom szerint a gyerekbeszélő az animista gondolkodás helyett nem megszemélyesíti maga körül a tárgyakat, hanem éppen ellenkezőleg: az élőket is objektivizálja. A jelenség feltárása érdekében Graham Harman objektumorientált ontológiáját használom. Segítségével arra az eredményre jutok, hogy a lírai én egy olyan konstruált világot jelenít meg, amelyben a tárgyak önállóvá válnak, és hol kapcsolatokat alakítanak ki egymás között, hol ettől a kezdeményezéstől zárkóznak el. A lírai én leginkább az utóbbi eset kudarcairól ad számot. Ezeknek a viszonyoknak a leírása mellett arra is vállalkozom, hogy az objektivizáció okát feltárjam. Úgy gondolom, hogy mindez Jacques Lacan objet petit fogalmával magyarázható: a gyerekbeszélő a teljesség állapotát akarja megtapasztalni, ezt pedig olyan tárgyak birtoklásán keresztül teheti meg, amely szorosan még mindig a Másikhoz tartozik. Dolgozatomban röviden kitérek az objektumorientált ontológia gyakorlati használatával kapcsolatos kérdésekre is, elvégre egy olyan elméletről van szó, amely a köztudatban is csupán néhány éve van jelen, ebből kifolyólag intézményesülésére még nem volt lehetőség.”
Gratulálunk az országos megmérettetésen részt vevő minden hallgatónak, a díjazottaknak és témavezetőiknek!